Főmenü:
Hasznos információk > Gyógynövények gyógyhatásai
A házi patika gyógynövényei I.
BORSMENTA (mentha x piperita): Lágy szárú évelő növény négyszögletes keresztmetszetű, sötétlila szárán párban ülő, ovális, hegyes, fogazott levelekkel; fűszeres illatát a rajtuk található illóolaj-termelő álszőrök adják. Kicsiny, illatos, rózsaszín vagy halványlila virágai füzérvirágzatban nyílnak. 60-80 cm magasra nő, és föld alatt fejlesztett elágazó, tarackszerű hajtásaival gyorsan terjed.
Gondozása: Félárnyékos helyen, nedves, tápdús talajban fejlődik a legszebben, de megfelelő öntözés mellett napos helyen is jól érzi magát. Ha minden ősszel átültetjük, megakadályozhatjuk a gyökerek rothadását, a kúszó föld alatti hajtások túlságos szétterjedését, a központi tő elhalását. A borsmenta egészséges fejlődését elősegíti a 2-3 évenként, kora ősszel vagy tavasz elején végzett tőosztás. A virágzás után visszavágott töveken fejlődő új hajtásokat 6-8 hét után szedhetjük. Mivel nem érlel magot, csak vegetatív úton szaporíthatjuk: októberben kb. 2,5 cm hosszú, legalább 2 növekedési csomót tartalmazó gyökérdugványról, májusban a nem virágzó hajtásról vett zölddugvánnyal (2-2 ízzel és levélpárral), ősszel vagy tavasszal tőosztással.
Hatóanyagai: mentol, mentont és mentofuránt tartalmazó illóolaj, csersavak, keserűanyagok
Hatóanyagot tartalmazó részek: levelek és hajtáscsúcsok virágzás előtt, virágok
A gyűjtés ideje: júniustól októberig. Frissen és szárítva használjuk.
Gyógyhatása: Görcsoldó és nyugtató hatású, segít a stressz oldásában, enyhíti a fejfájást. Jót tesz emésztőrendszeri rendelleneségek esetén: csillapítja az émelygést és a hányingert, az utazási és a tengeribetegség okozta rosszullétet, kiváló felfúvódásra, epe- és epehólyag-bántalmakra. Alkalmas megfázás és hurutos betegségek kezelésére, valamint orrdugulás elleni inhalálószernek. Illóolaját ízületi és izomfájdalmakra, valamint bőrviszketésre használjuk. Egy marék friss levelet szórva a kád vizébe, frissítő fürdőt vehetünk.
Borsmentás olaj fejfájásra: 6-10 evőkanál apróra vágott borsmentát hozzákeverünk 1 dl olívaolajhoz. 4 hétig állni hagyjuk, majd leszűrjük, és jól záródó üvegben sötét helyen tároljuk. Fejfájáskor bedörzsöljük vele a halántékunkat.
Tipp: Szárastól szárítjuk, majd lemorzsoljuk a leveleket, és jól lezárt üvegben tároljuk.
FOKHAGYMA (allium sativum): Átható, szúrós szagú, kellemes ízű, egynyáriként termesztett, évelő növény, cső alakú, üreges szárán kb. 60 cm magas, hosszúkás, összegubancolódó, vékony levelekkel. Hagymája pergamenszerű buroklevelekkel borított fő-, illetve 12 fiókhagymából (gerezdből) áll. A nyár elején megjelenő gömbös, lilásfehér, ernyős virágzatban fejlődő apró sarjhagymák fogyasztásra nem, szaporításra azonban alkalmasak.
Gondozása: Laza szerkezetű, tápanyagokban gazdag földet kedvelő, hidegtűrő, de meleg- és fényigényes növény. Bőségesen kell öntözni, különösen a nyári szárazságban, a pangó vizet azonban nem viseli el. Amint a levelek megsárgulnak, és a csúcsuk száradni kezd, fölszedhetjük a hagymákat, és megtisztítva, száraz levélzetükkel koszorúba fonva száraz, szellős helyre akasztjuk őket. Gerezdekről szaporítjuk. A piacon vásárolt egészséges fokhagymát szétszedjük, és gerezdjeit ősszel vagy kora tavasszal elduggatjuk.
Hatóanyagai: ritka aminosavak, enzimek, illóolajok, B- és C-vitamin, flavonoidok.
Hatóanyagot tartalmazó részek: hagymák.
A gyűjtés ideje: júniustól októberig.
Gyógyhatása: Antibiotikus, köptető és izzasztó hatása miatt légúti gyulladások és meghűlés kezelésére használjuk. Segíti az emésztést, az epe- és májműködést, jó bélfertőtlenítésre, bélféregűzésre és felfúvódás ellen. A jellegzetes aromájú fokhagymaolaj (allicin) serkenti a vérellátást, javítja a keringést, csökkenti a vérnyomást és a vér koleszterinszintjét, ezért világszerte alkalmazzák a szív- és érrendszeri betegségek, az érelmeszesedésre. Javasolják a változókori kellemetlen tünetek enyhítésére is. Külsőleg szemölcsök, pattanásos bőr, izom- és idegfájdalmak, artritisz és isiász kezelésében alkalmazzák.
Fokhagymás tej gyomor- és bélpanaszokra: 3 gerezd meghámozott, felaprított fokhagymát hozzáadunk 1,25 dl tejhez, felforraljuk, és leszűrjük. Reggelente éhgyomorra 2 pohárnyit fogyasztunk.
Tipp: A kellemetlen, átható fokhagymaszagot csökkenti, ha elfogyasztása után fogat mosunk, és elrágunk 2-3 pörkölt kávészemet.
HÁZI KÖVIRÓZSA (sempervivum tectorum): Örökzöld pozsgás növény, a majdnem szártalan hajtáson tőlevélrózsát alkotó, spirálisan elhelyezkedő húsos, ovális, szürkészöld, hegyükön sötétebb színű levelekkel. Csillag alakú, sárga vagy rózsaszínű virágai június-júliusban, a 15-20 cm magasra megnyúló száron nyílnak.
Gondozása: Az igénytelen növény a napos, száraz helyet kedveli, sőt szélsőségesen száraz helyen és rövid gyökereinek köszönhetően vékony talajrétegben is megél. A cserépben nevelt kövirózsát szeretik a kórokozók, ezért ősszel érdemes átültetni. Ilyenkor keríthetünk sort a ritkításra (az elszaporodott hajtások beültetésére) is. Tavasszal vagy nyáron szaporíthatjuk magról, de egyszerűbb megoldás a vékony indákon fejlődő apró tőlevélsarjak meggyökeresítése és cserépbe ültetése durva kőporral kevert, jó vízelvezetésű földbe. Magától terjed, mert a sarjak az anyanövényről a földre hullva tavasszal gyökeret fejlesztenek, és önálló életet kezdenek.
Hatóanyagai: cseranyagok, nyálkaanyagok, gyümölcssavak, C-vitamin, flavonoidok.
Hatóanyagot tartalmazó részek: levelek
A gyűjtés ideje: a teljes növekedési idény alatt.
Gyógyhatása: Hűsítő és gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően nyugtatja a sérült vagy gyulladt nyálkahártyát. A levelek forrázata jól használható torokgyulladás és szájüregi fertőzések gyógyítására, légcsőhurut esetén nyálkaoldásra. A fülgyulladás hagyományos gyógyszere, de ismert baktérium- és vírusölő hatása is. Külsőleg kipréselt, zselészerű nedvét használjuk ajak- és nemi herpesz, övsömör, rovar- és csaláncsípések, vágott sebek, égési sérülések kezelésére, krémbe keverve májfolt, bőrelszíneződés halványítására, futószemölcs eltüntetésére.
Tyúkszem eltávolítása kövirózsa levelével: A félbevágott levelet néhány órára a bőrkeményedésre rögzítjük, majd lábat áztatunk, és óvatosan lekapargatjuk a tyúkszemet. A műveletet kis kihagyásokkal többször is megismételhetjük.
Tipp: Nyáron legyen mindig kéznél a kövirózsa kipréselt nedvét tartalmazó kenőcsünk! Napégésre ez a legjobb gyógyír, és még a fájdalmat is enyhíti.
KERTI BAZSALIKOM (ocimum basilicum): Gazdagon elágazó, 50 cm magasra megnövő egynyári növény, négyszögletes keresztmetszetű szárán dörzsölésre jellegzetes, fanyar illatot árasztó, nyeles, tojásdad, fényes felületű levelekkel. Végálló virágzata 17-19 álörvből összetett, laza álfüzér, amelyben az apró, fehér vagy rózsaszín virágok júniustól szeptemberig nyílnak.
Gondozása: A meleg, napos helyet és a humuszban gazdag, jó vízáteresztő talajt kedveli, de jó, ha a déli, erős napsütés idején árnyékot kap. Ügyeljünk arra, hogy a földjük ne száradjon ki, de túlöntözni sem szabad! Ha lecsípjük a hajtáscsúcsokat, serkentjük bokrosodásukat. Március-áprilisban magvetéssel szaporítjuk, de vásárolhatunk palántákat is. A szaporítóládát helyezzük meleg ablakpárkányra, és a csírázás 5-10 napja alatt öntözzük mérsékelten! Kevés vizet kívánnak a magoncok is, amelyeket később kiegyelünk. A májusi fagyok után ültethetjük ki őket a szabadba, de hűvös, szeles időben a cserepeket be kell vinni védett helyre.
Hatóanyagai: metilkavikolt, linaloolt, cineolt és eugenolt tartalmazó illóolaj, szaponin, cseranyagok, flavonoidok.
Hatóanyagot tartalmazó részek: levelek virágzás előtt, virágos hajtásvégek.
A gyűjtés ideje: egész évben. Frissen, szárítva és mélyhűtve egyaránt használjuk.
Gyógyhatása: Fontos alkotóeleme mindenfajta gyulladás és fertőző megbetegedés elleni keveréknek. Teája serkenti az emésztést, görcsoldó, étvágygerjesztő, szélhajtó, gyomorerősítő és -fertőtlenítő hatású. Csillapítja a köhögést, megnyugtatja, erősíti az idegeket. Hatásosan méregtelenít, vízhajtó hatású, testileg és szellemileg frissít, erősít, élénkít. Jót tesz fáradság, kimerültség, alvászavarok és szorongás esetén. Külsőleg toroköblítésre és kelések érlelésére használjuk.
Bazsalikomos olaj saláták ízesítésére: 2 marék apróra tépdelt bazsalikomra 0,5 dl olívaolajat öntünk, és légmentesen lezárt üvegben langyos helyen egy hónapig áztatjuk (közben hetente megkeverjük). Leszűrjük, s tiszta levet jól zárható üvegbe, néhány friss bazsalikomlevélre töltjük.
Tipp: A bazsalikomos szájvíz enyhíti az ínyvérzést, és frissíti a leheletet. 2,5 dl vízzel leforrázunk egy maréknyi friss levelet, lefedve negyed órát állni hagyjuk, majd leszűrjük. A langyos teával öblögetünk.
KERTI KÖRÖMVIRÁG (calendula officinalis): Kb. 30-50 cm magas, egyéves növény, finoman molyhos szárral és lándzsa alakú világoszöld, illatos levelekkel. A hőmérséklet-ingadozásra és a nyirkosságra érzékeny, fénylő aranysárga vagy narancssárga, fészkes virágai egész nyáron nyílnak. Bár forróságban a telt virágúak átváltanak szimpla virágúvá, ha visszavágjuk őket, újra telt virágokat hoznak.
Gondozása: Főleg a napos helyet kedveli, de félárnyékban is szépen fejlődik közepesen kötött, friss talajban. Tavasszal magvetéssel szaporítjuk, a magoncokat azonban csak akkor szabad kiültetni, ha az éjszakai hőmérséklet nem süllyed 5 celsiusfok alá.
Hatóanyagai: illóolajok, keserű- és nyálkaanyagok, szaponinok, flavonoidok, karotinoidok.
Hatóanyagot tartalmazó részek: kinyílt fészekvirágzatok külső (nyelves sugár-) virágai.
A gyűjtés ideje: júniustól szeptemberig. Frissen és szárítva használjuk.
Gyógyhatása: Teája enyhíti az emésztési panaszokat, tisztítja és méregteleníti a májat, serkenti az epetermelést, jót tesz epehólyag- és epevezeték-gyulladás, valamint gyomor- és nyombélfekély esetén, javítja a hajszáleres keringést, fokozza a szervek vérellátását. Tinktúrája nyugtató, fertőtlenítő, gyulladásgátló hatású. Mivel serkenti a szövetépülést, és hámosít, borogatás formájában nehezen gyógyuló sérülések (sebek, vágások, horzsolások), valamint kelések, bőrgyulladások és -kiütések, leégések és gombás fertőzések gyógyítására használjuk. Öblögetőszerként enyhíti a szájüregi és torokgyulladást. Arckrémbe, testápolóba, fürdőolajba keverve a száraz, repedezésre hajlamos, viszkető bőr legjobb ápolószere. A szárából nyert nedv gyógyítja a szemölcsöt, a tyúkszemet és a bőrkeményedést.
Vigyázat !: Hormonszerű összetevői miatt tilos hosszú ideig és nagy adagban fogyasztani!
Körömvirágpakolás visszérre: A nyers, virágzó körömvirágszárakat húsklofolóval megpuhítjuk (óvatosan, hogy ne engedjenek levet), és éjjelre vastag rétegben ráerősítjük visszeres lábunkra. Egy hét alatt enyhülnek a gyulladás kellemetlen tünetei.
Tipp: Arcápolásra alkalmas kozmetikai olajat kapunk, ha kb. 100 nyers virág szirmait begyűjtjük egy befőttesüvegbe, s kitesszük az ablakba a napra. A narancssárga olaj folyamatosan lerakódik az üveg alján.