Főmenü:
Szerelés
Kitűzés, árok készítése
Az elkészített tervek alapján, a helyszínen kitűzzük a szórófejek pontos helyét.
Itt, ha szükség van rá, elvégezhetjük a kisebb korrigálásokat (nagyon osztott,
szabdalt területek esetén a terv kisebb pontatlanságait javíthatjuk a helyszínen).
Kitűzésre 20-
vékony pálcát használhatunk.
Az árkok kiásását szintén a meglévő terv alapján végezzük. Itt előfordulhatnak
előre nem látható akadályok, ami miatt az eredeti tervtől el kell térnünk. Ebben az
esetben a meglévő rajzunkon módosítjuk a vezetékek helyét, amit később a
megvalósulási terven pontosan megrajzolunk. Az árok mélysége kb. 30-
erős ásónyom). Szélessége is kb. egy ásónyom. Érdemes a lehetőségekhez képest
keskeny árkot ásni, hogy minél kevesebb földet mozgassunk meg.
A szelepdoboz illetve akna helyének kiásásánál ügyeljünk rá, hogy 40-
rel szélesebb árkot ássunk, mint a doboz vagy akna mérete. Ezzel elősegítjük a
szelepek és a dobozok kényelmes bekötését. A szelepbekötések alá drénárok
készítése szükséges, hogy szivárgás, vagy vízbefolyás esetén a víz könnyedén
távozzon a bekötő dobozokból, így az elektromos szelepek és bekötések nem
károsodnak.
Szelepdobozok
Akna szerelése
A nagy szelepaknába maximálisan négy, a kicsibe egy szelep köthető be.
Szerelés menete:
-
-
-
bekötő elemekhez nem kell teflont használni, mert ezek belső felén elhelyezett
gumitömítés biztosítja a tömítettséget (A szelepbekötő fittingek, csak abban az
esetben biztosítják a tömítettséget, ha a KPE csövek nem feszítik a
csatlakozásokat.). A közcsavar és a szelepek között teflonozunk, vagy
gumikarikás közcsavart használunk.
-
KM1” kötőelemekkel oldjuk meg. Bekötés teflon használata mellett.
-
részét, majd az aknát ráhelyezzük a szelepekre.
-
-
valamint dekoráció).
-
szelepekkel, majd ezt a szilikonos kábelszorítóval rögzítjük (vízmentes kötés).
Szelepdoboz szerelése (V1, V3)
A V3-
szelep köthető. A dobozban található csomagolási egységben minden kötőidom
megtalálható, ami szükséges a szelepek bekötéséhez, valamint a doboz
csatlakozásához. Mind a 24 V-
szelepdoboz összerakásához nincs szükség teflonra. V3-
víztáplálás három oldalról is történhet, valamint biztosított a dobozok sorba kötése is.
Nem okozhat tömítetlenséget a KPE csövek merevsége, ridegsége, mivel
csatlakozásuk a doboz külső felületén történik.
Szerelés:
-
anyákkal (2) rögzítjük.
-
(2) kívülről rögzítjük.
-
szárat (12) pedig a mágnesszelep (16) bemenő oldalába csavarjuk.
-
-
-
(tüskéket a furatba toljuk).
-
BM1”) fittingeket, s így a KPE csövek csatlakozása megoldott. Teflon használata
GARDENA KPE fittingek esetén elhagyható, egyéb esetekben kötelező.
-
lezárjuk.
-
KPE vezetékek csatlakoztatása, víztelenítő szelepek bekötése
A GARDENA KPE csövek kötését, csatlakozását GARDENA csőcsatlakozók
(kötőelem, L-
QUICK&EASY technológiának köszönhetően a vezetékcső össze-
rendkívül egyszerűen a csatlakozó 140° -
öntömítő megoldás. A fittingek kúpos menetkialakításúak, ezért a szereléshez és
szórófej csatlakozáshoz, nincs szükség teflonozásra, a kúpos menetkialakítás
tökéletes tömítettséget biztosít.
Az árkok kanyarodásánál a KPE csövek rugalmassága miatt az L-
elhagyhatjuk (így csökkentjük a súrlódási veszteségeket és költségeket, egy
hibalehetőséggel kevesebb).
Víztelenítő szelepek feladata:
Az adott vízág szakaszból elvezetni a vizet az
öntözési ciklusok után. A víztelenítő szelepek 0,20bar nyomásértéknél nyitnak ki.
Magasságkülönbség esetén figyeljünk, hogy ez 2,0m-
a vezetékszakaszban több víztelenítő szelep elhelyezése is indokolt lehet.
Csatlakoztatása béklyó, vagy GARDENA T-
szelepet az adott vízág szakasz alsó pontjára helyezzük el. Biztosítanunk kell a víz
elszivárgását. A szelepek alá egy drénárkot készítünk. Mérete a vezetékszakasz
hosszától és az átmérőjétől függ. A gödröt geotextíliával béleljük, majd ebbe kulé
kavicsot (2-
geotextíliával fedünk. Ezután teszteljük le a működést, majd betemethetjük az árkot.
Az egyszerűbb karbantartás és ellenőrzés érdekében kis szelepaknát építhetünk be
a vízmentesítő szelepek fölé.
Szórófejek csatlakoztatása
Bekötés béklyóval:
Fix bekötés: Hidráns segítségével tudjuk megoldani. A hidráns különböző
magasságokban elvágható, így kiválaszthatjuk a szükséges bekötő magasságot. A
hidráns menete kúpos kialakítású, így teflonozni nem szükséges. Előnye a gyors és
egyszerű bekötés, hátránya, hogy a talaj süllyedését ez a bekötés nem követi, így a
szórófejek magasságának korrigálása nehézkesebb, mint a flexibilis bekötés esetén.
Flexibilis bekötés: 35cm hosszú készre szerelt flexibilis bekötőidom. Ez
szintén kúpos kialakítású, nincs szükség teflonozásra, csak a szórófejek csatlakozási
méretére (1/2” vagy 3”) kell figyelni. Előnye, hogy a talaj süllyedését a szórófej tudja
követni.
Béklyós bekötés esetén a vezetékszakaszok végét végdugóval zárjuk le.
Kötőidomok használata:
Itt is alkalmazhatjuk az imént említett fix és flexibilis bekötési módot. A fix bekötések
másik lehetséges változata, mikor a szórófejeket közvetlenül a fittingre ültetjük rá. A
GARDENA Quick-
vezetékszakaszok végét szórófejjel és nem végdugóval zárjuk le.
Vezérlés beüzemelése
A pontos bekötési és programozási útmutatók a termékek leírásában
megtalálhatóak!
Vezérlő elem: A vezérlő elembe polaritásnak megfelelően behelyezzük a 9V-
elemet, a programozó egységgel programozzuk, ezután a mágnesszelepre pattintjuk.
A 24 V-
kábel biztosítja. Megtervezzük a szelepek bekötési sorrendjét. A szelepeknél két
vezeték található:
1. Közös szál (COM): a mágnes szelepek egyik szálát közösítjük (V3-
esetén a csoki sorba kötjük) és ezt kötjük a vezérlő egység „C”-
2. Vezérlő szál: a szelepek másik vezetékét a 1-
Fontos az elektromos vezeték átmérője.
Max. Vezeték
hossz keresztmetszet
30m 0,50mm
45m 0,75mm
200m 1,00mm
300m 1,5mm
Ezen felül nagyon fontos az optimális program megadása. Egyszeri alkalommal
kiöntözött víz optimális mennyisége függ a talajtípustól, kitettségtől, növényzettől,
meteorológiai viszonyoktól, stb. A gyep igénye, figyelembe véve a párolgás mértékét,
a legmelegebb nyári hónapokban (június-
gyökérzet 70 %-
található és csak a maradék 10 % hatol ennél mélyebb rétegekbe, fontos hogy ezt a
20-
alkalommal nagyobb mennyiségű vizet kijuttatni. A 25 cm-
beáztatásához – talaj típustól, tömörödöttségtől függően 20-
kiöntözés szükséges.
Javaslat:
-
hajnali, kora reggeli órákban, hogy a levelek hamar megszáradjanak
-
felszínen, mert a napsütés hatására szinte „megfő” a növény.
-
beépítése indokolt lehet
-
nagyon hosszú, száraz időszakban egy-
számoljunk
Vezetékek tisztítása, nyomáspróba, elektromos teszt
A rendszer összerakása után még az árkok temetése előtt győződjünk meg a
rendszer működéséről. Beindítás előtt szereljük le a vezetékszakasz végét záró
szórófejet, vagy végdugót és mossunk át minden egyes vezeték szakaszt. Ezután
leteszteljük az elektromos vezetékeket (az automatával nyitjuk, zárjuk a szelepeket),
működés közben átnézzük a csatlakozásokat és a szórófej bekötéseket, van-
esetleg tömítetlenség a rendszerben. Ha minden rendben van, betemethetjük az
árkokat.
Árkok temetése, szintezés
Az árkok temetésénél figyeljünk a szórófejek magasságának pontos
beállítására, valamint a megfelelő tömörítésre. Helytelen tömörítés esetén néhány
öntözési ciklus után a talaj megsüllyedhet.
Szórófejek beállítása, finomhangolása
S80:
Távolság: a fúvóka tetején található hernyócsavar segítségével állíthatjuk a szórási
távolságot (2,5-
Szórás szöge: a dugattyú elforgatásával beállítjuk a jobboldali végpontot, majd a
fúvóka felső részének elforgatásával állítjuk a pontos szórási szöget (5-
fokozatmentes).
Sávszóró:
Távolság: a fúvóka tetején található hernyócsavar segítségével állíthatjuk a szórási
távolságot és vele együtt a szórási szélességet (1-
Szórás iránya: a dugattyú elforgatásával állítjuk be.
TVR50:
Távolság: a dugattyú oldalán található csavar segítségével szabályozhatjuk 2-
között.
Szórás iránya: A szórás szöge 90° , 180° , 270° , 360° lehet. A dugattyú felső részének
elforgatásával választhatjuk ki a szórási szöget. A szórás irányát pedig a dugattyú
alsó részének elforgatásával szabályozzuk.
TVR200:
Távolság: a fúvóka tetején található csavar segítségével állíthatjuk a szórási
távolságot (5 -
Szórás szöge: A szórófejet kiszedjük a tokból. A dugattyú alján található nyíl (3) jelzi
a technikai baloldalt. A tokba úgy helyezzük be a szórófejet, hogy a baloldali végpont
megfelelő legyen számunkra. A jobboldali végpontot a szórófej tetején található
csavar (5) segítségével állíthatjuk 25-
Fúvókaválasztás: A szórófejhez négy darab fúvóka tartozik. A fúvókák használatát a
működés szöge határozza meg. A fúvókát minden esetben cserélni kell az
egyenletes vízkijuttatás biztosítása érdekében.
Csere: A távolság állító csavart (1) teljesen kicsavarjuk, majd a csavarhúzó
segítségével kiemeljük a fúvókát (2). Az új fúvóka bepattintása után visszacsavarjuk
a csavart.
TVR380:
Beállításhoz szedjük le a szórófej tetején található kupakot.
Távolság: Üzem közben a szabályzó csavarral (4) lehet állítani 6-
óramutató járásával ellentétesen elfordítva csökkenti a hatótávolságot).
Szórás szöge: Leszedjük a kupakot, majd a rotornál található két ütközőlap
segítségével állítjuk be. Ellenőrizzük, hogy a memóriarugó a helyén (nútban) legyen
A fej mutasson a szórásirány felé, ezután a szektort az ütközők eltolásával állítsuk be
(25 -
Fúvókaválasztás: A szórófejbe négy darab fúvóka van beépítve. A fúvókák
használatát a működés szöge határozza meg. A fúvókát minden esetben cserélni kell
az egyenletes vízkijuttatás biztosítása érdekében.
Csere: Leszedjük a kupakot, majd a fejbe beépített fúvókák közül kiválasztjuk a
megfelelőt. A négy darab fúvóka (5) forgatható, a szórófej felső része fix. A fúvókákat
forgassuk át, úgy hogy a használni kívánt fúvóka a távolság állító csavar (4) alatt
legyen.
Süllyesztett négyszög esőztető:
Szórás szöge: A doboz lehelyezésével szabályozzuk. A szórófej belső
csatlakozásánál található gumigyűrű 0-
elforgathatjuk házon belül a szórófejet, a gumitömítés biztosítja a tömítettséget.
Szórási távolság: A határoló lemezekkel tudjuk a bólogatás mértékét állítani.
Szórás szélessége: Alsó értéke 3,5 -
betolásával tudjuk aktiválni vagy inaktiválni a szélső két fúvókát.
A szórófej alá minden esetben készítsünk dréngödröt, hogy biztosítsuk a víz
elfolyását a szórófej házából.
AquaContour esőztető beállítása: Öntözési szektor durva beállítása Nyomás alá helyezzük a készüléket Öntözési szektor finomhangolása – narancssárga terelő lemez segítségével Programozáshoz kiválasztjuk a „set” menü funkciót Üzem közben kézzel megállítjuk a szórófejet, + -
az öntözési sugarat, „ok” gombbal jóváhagyjuk. Elengedjük a szórófejet, majd megismételjük az előző pontban leírtakat az
összes sarokpontnál (max. 50) Programozás után „Menü” gombbal kiválasztjuk az „auto” funkciót
Karbantartás, téliesítés
A GARDENA süllyesztett automata öntözőberendezés karbantartása
minimális. A tavaszi beüzemelés alkalmával ajánlott a gumi alkatrészeket (kivétel a
szórófejek) szilikon zsírral átkenni, így növelhetjük a termékek élettartalmát. Fontos,
hogy a tavaszi beüzemelésnél a 9V-
elemekkel üzemeljük be.
Az évközi karbantartás legfontosabb része a központi szűrő rendszeres
takarítása. Ennek rendszerességét a kút-
Az ősz végi (téli) karbantartásnál távolítsuk el az elemeket (9 V vagy 1,5 V).
Ha nincs megoldva az automata ürítés (ürítő szelepek), akkor a rendszert
kompresszorozzuk ki. Kompresszor használatánál ügyeljünk rá, hogy a kilépő
nyomás szabályozható legyen.
Kössük a kompresszort a fővezetékre (pl.: a központi szűrőnél, erre a célra
kialakított csatlakozásnál, a V3-
-
rendszerből kifújatjuk az összes vizet. Ha a rendszer vízmentes, akkor a szelepeket
állítsuk közvetlen átfolyásra (nyitott állapot). (tipp:V1, V3-
szelepek kiszerelése nagyon egyszerű, szükség szerint a szelepeket télire fel is
szedhetjük).