KERTGONDOZÁS A-Z-ig. Vállalunk közületeknek, önkormányzatoknak, cégeknek, társasházaknak, magánszemélyeknek teljes körű kertészeti munkákat.WWW.KERTGONDOZOK.HU


A tartalomhoz

Komposztálás III.

Hasznos információk > Komposztálás a mindennapokban

Melyik komposztálót válasszam?

Most, hogy már tudjuk, mi zajlik a komposztálónkban, visszatérhetünk a korábban feltett kérdéshez. A kérdésre nehéz egyértelmű választ adni. Először is bizonyára szeretnénk, ha minél tartósabb lenne, amely ellenáll az időjárás viszontagságainak Ugyanakkor a környezetvédelemre odafigyelő emberként nyilvánvalóan rokonszenvezünk a természetes alapanyagból készült eszközökkel. A fából készült komposztáló hátránya - mint már említettük -, hogy nem olyan tartós, mint a műanyag, ugyanakkor kétségtelenül "környezetbarátabb". A műanyag komposztáló edény előnye tartóssága mellett az, hogy könnyű, lefelé szélesedő, tehát nagyobb erőkifejtés nélkül felemelhető. Ennek elsősorban a keverésnél illetve a kész komposzt kitermelésénél látjuk hasznát.
Eszközünknek sok - olykor egymásnak is ellentmondó - szempontnak kell megfelelnie. Ilyen például a jó levegőzés, ugyanakkor, az is fontos, hogy a kiszáradás megakadályozására megfelelően zárt legyen. Lényeges az is, hogy le tudjuk fedni, megakadályozva a lehulló csapadék bejutását.
Alapvető szempont, hogy a talajban lévő élőlények hozzáférhessenek a komposztálandó anyaghoz, az edényünknek alul, a föld felé nyitottnak kell lennie.

Ha nagyobb kertünk van, akkor igen egyszerű a komposztálást prizmában elvégezni, esetleg bokorral, sövénnyel választva el a kert többi részétől.

Gyakorlati tanácsok

Miután már megismertük a komposztálás alapjait és eldöntöttük, hogy milyen komposztálót vásárolunk vagy készítünk, ki kell választanunk a megfelelő helyet. Emlékeztetőül: egy lehetőleg vízszintes, jó vízelvezetésű, árnyékos helyet keressünk. Ez utóbbira azért nem árt odafigyelni, mert a napsütéses nyári napokon könnyen kiszáradhat a komposztálónk nap felőli oldala.

Gyűjtés a konyhában

A konyhai zöldhulladékaink gyűjtéséhez használjunk egy megfelelő nagyságú tárolóedényt lehetőleg fedővel, amit nyáron ajánlatos naponta, télen elegendő hetente a komposztálóba üríteni.

Az aprítás nagyon fontos!

Hogy a szerves anyagok lebomlását elősegítsük elengedhetetlen a komposztálóba kerülő anyagok minél alaposabb összeaprítása. A megnövekedett felületű anyagokhoz könnyebben hozzá tudnak férni a mikroorganizmusok, így felgyorsulnak a bomlási és átalakulási folyamatok. Az aprítást a tárolóba kerülés előtt vagy később a komposztálóba öntéskor is elvégezhetjük. A puhább konyhai hulladékokat egy konyhakéssel vághatjuk össze. A fás anyagokat valamilyen éles szerszámmal: fejszével, metszőollóval is felapríthatjuk, de létezik olyan lemezvágó ollóhoz hasonló egyik szárával egy asztalhoz vagy valamilyen állványhoz rögzített célszerszám is, amellyel akár ujjnyi vastagságú faágakat is összevághatunk. Még hasznosabb, ha a faágakat nem csak apró darabokra vágjuk, hanem össze is tudjuk azokat roncsolni. Több családnak érdemes nagyobb, elektromos árammal működő aprítót vásárolni. A kereskedelemben különböző típusú aprítók kaphatók. A kiválasztásnál fontos szempont az aprítandó fa vastagsága és mennyisége.
Ajánlatos a gallyakat, faágakat felaprítani és a komposztáló mellett tárolni. Így kevesebb helyet foglal és a komposztáló feltöltésénél mindig rendelkezünk faaprítékkal.

A komposztáló feltöltése

A komposztáló aljára tegyünk valamilyen durva anyagot, például faaprítékot, hogy a levegőzést alulról is biztosítsuk. Efölé, ha már készítettünk korábban komposztot, rakjunk egy keveset a folyamat gyorsabb elindításához. Erre rétegezzük a konyhából és a
kertből kikerülő különböző fajtájú szerves hulladékokat. Ha egy 15-20 cm-es rétegbe elsősorban zöldebb, nedvesebb nitrogénben gazdag hulladék kerül, akkor a következő rétegbe tegyünk inkább fásabb, szárazabb, tehát szénben gazdagabb anyagokat.

Adalékanyagok, serkentő anyagok

A komposztáló feltöltésénél a rétegek közé szórhatunk adalékanyagokat, melyek a komposzt minőségét javítják (elősegítik szerves-ásványi komplexek kialakulását). Használhatunk
földet, alginitet, ezek serkentőként is felfoghatók, mivel nagy mennyiségben tartalmaznak mikroorganizmusokat.
További adalékanyagok az agyagásványok
(bentonit, montmorillonit), a kőzetliszt, térhálós szilikátásványok (zeolitok, riolittufa). Ezek a komplex képzés mellett nagy adszorpciós készségük miatt megkötik a helytelen kezelés miatt keletkező kellemetlen szagú gázokat is. Savanyú talajoknál jó talajjavító a mészkő (CaCO3 tartalmú agyagásvány), a márga és a dolomit (CaMg(C03)2) őrölt formában.
Gipszet (CaSO4) használhatunk szikes talajoknál, mert semlegesíti a lúgosságot.
Az adalékanyagok kiválasztásánál fontos szempont, hogy a közelben mi szerezhető be, illetve hogy milyen a talajunk. A felhasznált anyagok mennyisége ne legyen több 10%-nál (inkább kevesebb).

Időnként hirdetnek
serkentő anyagokat, mint "csodaszert". A komposztálásnál nincs szükség különleges serkentő anyagra, mivel földdel, még nem teljesen érett komposzttal, ami számtalan mikroorganizmust tartalmaz, ugyanolyan jól beindíthatjuk a folyamatot.

Keverés, átrakás

Ne feledkezzünk meg a keverésről sem! Használhatunk egyetlen komposztálót is, de jobb, ha legalább kettő van belőlük. Ilyenkor először az egyiket rakjuk meg folyamatosan. Ha megtelt akkor összekeverjük, beállítjuk a nedvességtartalmat és berakjuk a másodikba. Ekkor beindul a bomlási folyamat. A bomlási folyamat első szakaszának végén (kb. az 5.-6. hét) keverjük újra össze. Ezt ismételjük 6-8 hetenként, mert így jobb minőségű komposztot kapunk. Közben az első komposztálóban gyűjtjük tovább a szerves anyagokat (5. ábra). A keverések alkalmával tudjuk ellenőrizni és beállítani a nedvességtartalmat. Ha túl száraz megöntözzük. Ha túl nedves, amiről a kellemetlen szagok is árulkodnak, akkor száraz anyagot keverünk hozzá. Ezért jó, ha tudunk faforgácsot vagy szalmát szerezni és a komposztáló közelében tárolni. Ezeken kívül jó szolgálatot tesz ilyenkor a lombkomposztálóból kivehető száraz falevél.
Vannak, akik nem keverik a tárolóban a komposztálandó anyagot. Ilyenkor a komposztálás lassabban megy és a komposzt minősége nem olyan jó.

Hány komposztáló szükséges?

A szükséges komposztáló-tartályok száma természetesen függ a család létszámától, a kert nagyságától, mindezekből következően a keletkező szervesanyagok isiennyiségétől. A tapasztalat szerint egy 100-150 négyszögöl alapterüIetű kertben

Az oxigénellátás javítása

Az elegendő oxigén biztosítására jó módszer, ha a komposztálónk közepére egy megfelelő hosszúságú 110 milliméter átmérőjű, előzőleg 10 cm-enként kilyuggatott PVC csövet állítunk. Így a komposzt belseje is jobb levegőellátásban részesül, ezáltal magát a komposztálódási folyamatot is segítjük és a kellemetlen (anaerob) folyamatokat meggátolhatjuk. Ez a kilyuggatott PVC cső minden komposztálóba elhelyezhető.

Évszakonkénti teendők


Nyár
A komposztálás szempontjából a nyár a legkedvezőbb, mert a melegben a komposztálási folyamatok felgyorsulnak.
Vigyázni kell, hogy ne száradjon ki a komposzthalom, ezért a nedvességtartalmat többször ellenőrizni kell. Ha száraz akkor meglocsoljuk vagy nedves hulladékot keverünk hozzá. Ebben az évszakban sok magas nitrogéntartalmú anyagunk van (
zöldségfélék, gyümölcshulladék, fűnyesedék, stb.). Ezeket szerkezetstabil, száraz anyagokkal célszerű összekeverni. A fűnyesedéket bokrok, sövények tövébe vékony rétegben takaróanyagként is használhatjuk. Ezzel javítjuk a talaj vízháztartását és megakadályozzuk a gyomosodást. Nagy mennyiség esetén 1-2 napi szárítást javasolunk, ezután kis részletekben a komposztálóba lehet tenni. Ha faleveleket komposztálunk akkor oda szárítás nélkül belekeverhetjük.

Ősz
A falevelekkel kapcsolatos problémákat részletesen ismertetjük a lombok komposztálásánál. Ebben az évszakban a fák, bokrok metszésénél sok ág, gally összegyűlik. Ezeket célszerű felaprítani. Az aprítékot mulcsozásra közvetlenül felhasználhatjuk. A maradékot a komposztáló mellett tároljuk és a rétegezéshez folyamatosan felhasználjuk.
Az őszi esőzéseknél a túlzott átázástól (rothadás, értékes anyagok kimosódásának veszélye) takarással védeni kell a komposzthalmot.

Tél
A komposztálóban a folyamatok lelassulnak, néha teljesen leállnak.
Itt is ajánlatos takarással védeni a komposzthalmot az esőtől és hótól.
Ebben az évszakban, ha sok citrusféle hulladéka kerül a komposztba célszerű mészkőporral beszórni, hogy a savas anyagokat semlegesítsük.
Karácsonyfák összeaprítva bekerülhetnek a komposztálóba, a tűlevelek lassan bomlanak, ezért hosszú ideig biztosítanak tápanyagot. A tűlevél talajtakaróként is kiváló.

Tavasz

A hőmérséklet emelkedésével újra beindulnak a komposztálási folyamatok.
Ebben az évszakban is nagyobb mennyiségű ág- és gallyhulladékra számíthatunk, melynek felhasználásáról az Ősz címszónál már írtunk.
Az érett komposztot legjobb tavasszal felhasználni.


Lombok komposztálása

Erre fontos kitérnünk, mert ősszel igen nagy gondot okoz a nagymennyiségű falevél. Egyértelműen megállapíthatjuk, hogy minden falevél komposztálható, még a diófalevél is. Csak a különböző falevelek lebomlásának sebessége más és más.
Nehezen komposztálható lombok: dió, vadgesztenye, platán, tölgy, bükk és nyárfa. Különösen lassan bomlanak a tűlevelek.
Könnyen komposztálható lombok: éger, juhar, kőris, mogyoró, fűzfa, gyümölcsfák, hársfa és nyírfa.

A komposztálásnál problémát jelent a falevelek nagy mennyisége. Mit csináljunk vele? Ideális lenne, mint az erdőben a fa alatt hagyni mivel élénkíti a talajéletet, tápanyagot ad a talajnak és téli védelmet az élőlényeknek. Ez persze nem mindenhol megoldható.A komposztálóba nem tehetjük, mivel mindjárt megtelne. Ha sok falevelünk van akkor a komposztáló közelében saját készítésű dróthálóval elkerített helyen tároljuk. A gyűjtő méretét a falevelek mennyisége határozza meg. Előtte ajánlatos aprítani (pl. fűnyíró is alkalmas erre), így kevesebb helyet foglal és gyorsabban bomlik le.

Tavasszal apránként a komposztálóba tehetjük, de külön is komposztálhatjuk. Lehetőleg különböző fák leveleit keverjük össze! Mivel a falevelek széntartalma magas, ezért ajánlatos nitrogéntartalmú anyagok (pl. fűnyesedék, szaruőrlemény, vérliszt) hozzáadása, amivel gyorsíthatjuk a komposztálást.

A tölgy, a kőris, a nyárfa, a dió és a vadgesztenye sok csersavat tartalmaz. Mész hozzáadásával csökkenthetjük a savasságot, ami a komposztálás sebességére is kedvezően hat.

Elterjedt, hogy a dió és a vadgesztenye nem komposztálható (valóban igen lassan bomlik le, kb. 4 év amíg érett komposztot kapunk), és az így kapott komposzt nem használható, mert csírázás és növekedésgátló anyagokat tartalmaz. A levélben valóban megtalálhatjuk ezeket az anyagokat, de a komposztálás során lebomlanak, átalakulnak. Az érett komposztnál ezek a gátló hatások nem jelentkeznek. A közelmúltban egy hazai kísérletsorozat is igazolta, hogy az érett komposzt a növények fejlődésére semmilyen káros hatást nem fejt ki. Az elmondottak arra is rávilágítanak, hogy a komposztáláskor lejátszódó bonyolult kémiai folyamatok során a kiindulási anyagok lényegesen átalakulnak.




Főoldal | Szolgáltatások | Képgaléria | Árak | Referenciák | Partnereink | Kapcsolat | Hasznos információk | Kertépítés | Videók | Webáruház | Oldaltérkép


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe